Ahogy eljön a tavasz, megérkeznek az allergiák is. Vajon a pollenen kívül mi mindent okolhatunk még otthon a kellemetlen tünetekért?
A feng shui szerint a lakás magát az emberi szervezetet jelképezi. Így ha az egyes helyiségekben megbomlik az egyensúly, az az egészségre is hatással lehet!
Rohanó hétköznapjaink forgatagában sajnos, már-már elfelejtjük milyen is a valódi csend és belső béke. Ha akarjuk, ha nem, a stressz átszövi életünket, és minden bizonnyal rányomja bélyegét testi és lelki egészségünkre is. Tegyünk meg hát mindent annak érdekében, hogy legalább otthonunk a felüdülés és nyugalom szigete maradjon.
Kevésbé ártalmas a nagyvárosi utca benzingőzös levegője, mint az édes otthoné, ahová a szmog elől menekülünk? Könnyen lehet! Egy német vegyész, Michael Braungart azokat a tárgyakat vizsgálta, amelyek a négy fal között körülvesznek minket.
Szervezetünkbe méreganyagok nem csak élelmiszerek, italok, vagy épp a szennyezett városi levegő révén kerülhet. Az otthonunkban és munkahelyünkön berendezésére használt bútorok, szövetek, burkolóanyagok ugyancsak veszélyesek lehetnek.
Jön a tavasz, rügyeznek a fák, mi pedig elkezdünk tüsszögni. Ám nem csak a természet tud ilyen hatással lenni ránk: jobb, ha előbb a saját házunk táján nézünk körül, hiszen ott sokkal több veszély leselkedik.
Az építkezők, lakás-, illetve ház vásárlók igen elenyésző hányadát teszik ki azon fészekrakók, akiknek az ideális helyválasztáson és esztétikán túl lényeges az egészséges élettér kialakítása. Ha maximálisan és sokáig szeretnénk élvezni a megszerzett javaink nyújtotta kényelmet, a kezelést a gyökereknél kell kezdeni.
Életünk 90%-át épületekben töltjük, ennek is legnagyobb részét otthonunkban. Mivel a beltéri levegő gyakran négy-ötször szennyezettebb, mint a kinti, a belső légtérben előforduló toxinok mennyiségének csökkentése kiemelkedő fontosságú. Hogy hol kezdjük? Nézzünk a lábunk alá!
A lakberendezés lap célja, hogy végigvezessen azokon a lehetőségeken, amelyek segítségével ideális, egyénre szabott lakókörnyezetet tudunk teremteni. A helyesen kialakított lakáskultúra testi, lelki feltöltődésünket szolgálja.
Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!
| Hibás link: | |
| Hibás URL: | |
| Hibás link doboza: | Egészségtudatosság [cikkek] |
| Név: | |
| E-mail cím: | |
| Megjegyzés: | |
|
|
| Biztonsági kód: | |
| Mégsem Elküldés |