A bejárat a ház „szája”. Az első dolog, amivel egy épületbe lépéskor találkozunk a lakás/ház bejárata. Az első ingerek ezen keresztül érnek minket. Ahogy ránézünk, sok mindent elárul a lakóról és a ház energiáiról is. Rendezett, vagy kopott? Hívogató vagy taszító? Színes vagy színtelen? Kicsi vagy nagy?
Az előszobában mindig kevés a szekrény, de ha nincs több hely, akkor a szekrénybelső lehető legjobb helykihasználású kialakításával, átalakításával segíthetünk a helyzeten.
Az otthonunk harmonikus kialakítását tőlünk függő és független tényezők befolyásolják. Sokszor már a környezet, a táj, az utcakép rányomja bélyegét otthonunk hangulatára.
Ügyes tervezéssel rendezett, hangulatos előszobát nyerhetünk, mely jó enyomást kelt a hozzánk érkezőkben és a mi kényelmünket is jól szolgálja.
Az előszoba sokszor a lakás legmostohább része, pedig ha úgy vesszük, ez a helyiség otthonunk legfontosabb pillére: itt ér bennünket az első benyomás, és távozáskor is itt pillantunk utoljára a tükörbe. Hogyan rendezzük be ezt a gyakran alábecsült helyiséget?
Téves az az elképzelés, hogy a kilincs csak az ajtó becsukására és kinyitására szolgál. Önmagában is esztétikai értéket képvisel ugyanis, emeli - netán rontja - az ajtó vagy az ablak megjelenését, miközben a nyílászárók egyik legfontosabb szerkezeti eleme.
Az előszobának dekoratívnak kell lennie, hogy jól essen hazaérkezni. Fontos, hogy ez a dekoráció tükrözzön valamit lakásunk többi részének a hangulatából, és hogy ne csak mutatós, de időtálló, és praktikus legyen valamennyi családtagunk számára.
Azon építőipari lapok gyűjtőoldala, melyek ablakok gyártásával, forgalmazásával, beépítésével foglalkozik, valamint a témában egyéb hasznos információval szolgál. Az üvegezés, az árnyékolástechnika, a kiegészítő szerelvények, kilincsek kiegészítő témakörként érintőlegesen szerepelnek. Ezekhez ajánljuk az oldalon is hivatkozott társoldalakat.
Az oldal segítséget kíván nyújtani az ajtó vásárlóknak a kínálati piacon található ajtótipusok, márkák, kereskedők, és gyártók közti eligadzodásban. Itt megtalálhatók azok a szolgáltatókat is akik a beépítésre, és az ajtó használata közben felmerülő problákra kínálnak megoldást. Az oldalon az ajtó gyártók, és a beszállítók is egymásra találhatnak.
Az előszoba a lakás fontos része: összeköti a külvilágot otthonunkkal, elsőként nyújt betekintést életterünkbe, és az előszoba fogad bennünket, amikor hazaérkezünk. Hogy mindez miként valósulhat meg legideálisabban, abban segít ez a lap.hu oldal. A gyűjteményben a különböző ötletek mellett megtalálhatók azok a cégek, akik termékeikkel, szolgáltatásaikkal segítenek az előszoba kialakításában.
Kilincs, ajtókilincs és ablakkilincs, kilincsek több stílusban. Hazai kilincs kiskereskedők és nagykereskedők országszerte. Kilincsgyártók világszerte, kilincs témájú szakkiállítások a világban.
A polikarbonát építészeti jelentősége óriási, felhasználási lehetősége széleskörű. A lap tájékoztat a polikarbonát tulajdonságairól, jelentőségéről, felhasználhatóságáról, ötleteket ad egyéni tervekhez, valamint átláthatóan kategorizálva találhatók meg azok a cégek, amelyek gyártják, forgalmazzák a polikarbonát lemezeket, paneleket, és/vagy szolgáltatásaik a tervezésre és kivitelezésre is kiterjed
A lakberendezés lap célja, hogy végigvezessen azokon a lehetőségeken, amelyek segítségével ideális, egyénre szabott lakókörnyezetet tudunk teremteni. A helyesen kialakított lakáskultúra testi, lelki feltöltődésünket szolgálja.
Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!
| Hibás link: | |
| Hibás URL: | |
| Hibás link doboza: | A bejárat és az előszoba [cikkek] |
| Név: | |
| E-mail cím: | |
| Megjegyzés: | |
|
|
| Biztonsági kód: | |
| Mégsem Elküldés |